Az idős kort sokan az élet lezárásának tekintik. Legtöbbször ekkor van ideje az embernek mélyrehatóan és tárgyilagosan átgondolnia élete során meghozott döntéseinek az eredményeit és következményeit. Így az idős kor a szellemi fejlődés egyik legfontosabb szakasza. A szellemi érés időszaka, amikor az ember felhagy a megfelelni vágyás, a rohanó élet és egyéb körülmények hatására bekövetkezett szerepjátszással.
Ekkor képessé válik a legmélyebb önismeretre, önmaga megértésére. Egy egész élet alatt meghozott döntéseink számbavétele és elemzése azonban korántsem jelenti az életünk lezárását.
Bár kétségtelen, hogy sokakban felmerül a feleslegessé válás, a fásultság negatív érzése és az idős korra természetszerűleg jellemző halállal való foglalkozás, de ennek ellenére egyre többen a szellemi fejlődésre fordítják energiájukat.
Mint tudjuk, a halál csak testünk számára jelenti a véget, a szellemünknek egy új kezdetet illetve a teljes emlékezetű folytatólagosságot adja.
Ezt felismerve egyre többen a megmaradt tenni vágyással és érdeklõdéssel a lelki tudás, a szellemi fejlődés korlátlan útjára lépnek. Így sokan idősebb korukban pár év alatt többet tanulnak és fejlődnek, mint életük pár évtizede alatt. A lelki tudás pedig olyan útra vezeti az embert, amely a legizgalmasabb és legtermékenyebb út, amin egy ember valaha is lépdelhet. És ezeken kívül persze a legkényelmesebb is, mert fizikailag nem terheli a testet, szellemileg viszont mindenhová elvezethet. Így idős korban válhatunk valójában olyan érett szellemi lényekké, aki előtt felszabadulhatnak a fizikai létezés korlátai.