A polaritás megvilágosítása során láthatjuk, hogy minden úgynevezett ellentétpár mögött egy egység áll. A külsőleg ellentétes szimptomatika is közös téma köré csoportosítható. Így például nincsen ellentmondás abban, hogy mind a hasmenés, mind a székrekedés esetén az “elengedés” követelményében találjuk meg a központi témát.
Mind a túl alacsony, mind a túl magas vérnyomás probléma hátterében a konfliktusoktól való menekülés áll. Amint az öröm nevetésben és sírásban is megnyilvánulhat, a félelem vezethet bénultsághoz, de pánikszerû meneküléshez is, minden téma megnyilvánulhat ellentétesnek látszó tünetekben.
Ugyanitt kell felhívnunk a figyelmet arra is, hogy egy bizonyos témakör különösen intenzív megélése még nem bizonyíték arra, hogy az érintett személynek az adott témával kapcsolatban ne lenne probléma, vagy a témakör az ő esetében tudatos lenne.
A magas fokú agresszió nem jelenti azt, hogy az érintett személynek nincsenek szorongásai, s a demonstratív szexualitás sem jelenti azt, hogy az illetőnek nincs szexuális probléma. Itt is ajánlatos, hogy polárisan szemléljük a dolgokat. Minden szélsőség meglehetős biztonsággal valamilyen probléma következménye.
Mind a félénk, mind a nagyképű emberbõl hiányzik a magabiztosság. A gyáva és a rámenős egyaránt szorong. Problémátlanság csak a szélsõségek között, középen képzelhető el. Ha valamely téma bármely módon hangsúlyt kap, ez arra utal, hogy problematikus, és megoldatlan vonatkozásai vannak.
Bármely téma, illetve probléma különböző szerveken, rendszereken keresztül fejezheti ki magát. Nem létezik olyan merev rendszer, amely bármely témát arra kényszeríthetne, hogy az csupán egy bizonyos, meghatározott tünet formájában valósulhat meg.
A témák formaválasztásának rugalmassága indokolja azt, hogy az akadémikus orvostudomány a tünet leküzdésében egyidejűleg sikeres és sikertelen. Bár egy tünet funkcionálisan teljességgel legyőzhető, sőt preventívé megakadályozhatjuk azt is, hogy megjelenjék, a probléma azonban más formát fog választani önmaga megvalósítására – ez az a folyamat, amelyet tünet váltásként ismerünk.
Így például az a probléma, hogy egy ember nyomás alatt áll, megjelenhet, mint magas vérnyomás, mint rendellenes izomfeszülés, mint a szem belső nyomásának kóros fokozódása (LAUKÓ-MA), mint tályog, de manifesztálódhat olyan magatartásban is, hogy ő maga helyez nyomás alá másokat. Bár mindegyik változatnak megvan a maga speciális színezete, mindegyik említett tünet ugyanazt az alaptémát fogja kifejezni.
Aki ebből a szemszögből vizsgálja egy személy kórelőzményét, hamar meg fogja találni azt a vezérfonalat, amely a beteg előtt többnyire tökéletesen rejtve marad.