A világegyetem dinamikus változásokkal működik… az energia különféle formákban adódik át a világegyetemben.
Készségünk, hogy továbbadjuk azt, amit keresünk, fenntartja életünkben a világegyetem bőségének folyamát.
Az élet második spirituális törvénye az Adok-kapok törvénye. E törvény neve azért jelenik meg ilyen szópárban, mert a világegyetem dinamikus változásokkal működik. (Rövid megfogalmazásban: az Adás törvényének is nevezik). Semmi sem statikus. Testünk dinamikus és állandó kölcsönhatásban áll a világegyetem anyagával, gondolatvilágunk ugyanígy dinamikus kölcsönhatásban áll a kozmosz gondolatvilágával, energiánk pedig a kozmikus energia megnyilvánulása.
Az élet áramlata nem más, mint a lét mezőjét alkotó erők és elemek közötti harmonikus kölcsönhatás. Életünkben ez a törvény az Adás törvényeként érvényesül, mivel testünk és gondolatvilágunk állandó és dinamikus kölcsönhatásban áll a világegyetemmel. Az energiaáramlás megakadályozása ugyanolyan, mint a vérkeringés megakadályozása. Ha a vérkeringés megáll, vérrög képződik és a vér útja elzáródik. Ezért kell adni és elfogadni annak érdekében, hogy fenntartsuk a gazdagság, bőség – vagy az életünk számára kívánt bármi más – körforgását az életünkben.
A bőség szó (latin) eredete az “affluere”, amely áramlást jelent. A bőség a javak áramlását jelenti. A pénz valójában az életenergia jelképe, amelyet adunk-kapunk, annak az életenergiának jelképe, amelyet a világegyetemnek tett szolgálat eredményeként használunk. A pénz másik szava, a “currency” (valuta), forgalmat is jelent, amely szintén az energia áramló természetét fejezi ki. E szó latin eredete a “currere”, futást vagy áramlást jelent.
Ha tehát megakasztjuk a pénz áramlását – még ha csak a saját pénzünket és vagyonunkat szeretnénk is megtartani -, ezzel megakadályozzuk, hogy – megfelelően visszaáramoljon életünkbe, hiszen az élet: energia. Ha azt szeretnénk, hogy ez az energia táplálja életünket, körforgásban kell tartanunk. Amint egy folyónak, úgy a pénznek is áramolnia kell, egyébként megreked, eltömődnek csatornái és elfojtja saját életerejét. A körforgás tartja eleven folyamatban.
Minden kapcsolatadás és kapás. Ha adunk, annak az a következménye, hogy kapunk is, és viszont. Ami felszállt, egyszer le is jön, ami elment, annak vissza kell térnie. Valójában a kapni ugyanaz, mint adni, mivel mindkettő a világegyetem (ugyanazon) energiaáramlásának két arculata. Ha bármelyiket megakasztjuk, a természet intelligenciáját sértjük meg.
Erdők ezreinek ígérete rejlik minden magocskában. A magot azonban nem szabad félretenni, a benne rejlő intelligenciát a termékeny földdel kell megosztania. Így árad ki láthatatlan energiája az anyagi megvalósulásba.
Aki többet ad, többet fog kapni, mivel keringésben tartja életében a világegyetem bőségét. Valójában az élet bármely értéke csak az adással szaporodik… Aki nem működik közre az értékek megsokszorozásában a továbbadással, az nem méltó sem kapni, sem adni. Ha a továbbadás során valaki úgy érzi, veszteség éri, akkor az általa adott ajándék nem valódi adás és nem gyarapodik. Ha nem a szív bőségével ad valaki, akkor adása mögött nincs energia.
Az adás és kapás mögött meghúzódó szándék a legfontosabb. A szándéknak mindig boldogságot kell keltenie abban is, aki ad, és abban is, aki kap, mivel a boldogság az életet támogató és fenntartó erõ, ezáltal növekedést tud teremteni. Ha az adás feltétel nélküli és szívből jövő, a viszonzás közvetlenül kapcsolódik hozzá. Ez az, ami miatt az adás öröm – magában a gondolatvilágban éljük át az örömöt az adás tényleges cselekvésekor. Ekkor az adás mögötti energia messze megsokszorozódik.
/Deepak Chopra: Az élet hét törvénye/